Pénzforrások területén
– Pályázatok készítése, kezelése
– Hitelügyintézés (20 éves tapasztalat)
– Üzleti angyal és kockázati tőke tanácsadás, felkészítés

Dokumentáció készítés
– Üzleti terv készítés
– Megvalósíthatósági tanulmány
– Egyéb elemzések, tanulmányok

Versenyképesség területén
– Cégátvilágítás, reorganizáció, cégértékelés
– Stratégiai menedzsment (couch) szolgáltatások
– Konzultációs lehetőség személyesen vagy Skype-on
– Áramvonalasítás hatékonyságnövelés, költségcsökkentés,
– likviditásmenedzsment, stb.

Egyéb információk

Átalánydíjas szerződés
Eddig munkánk során az átalánydíjas szolgáltatásunk kifejezetten sikeresen működött Ügyfeleink maximális megelégedésére.

Miért sikeres ez a konstrukció?

Mert rugalmas, költséghatékony-költségkímélő és előre tervezhető.

Rugalmas, mert a szerződött keretidőt összevontan az Ügyfelünk szükséglete szerint is felhasználhatja, hiszen a nyújtott szolgáltatások Ügyfelünk igényeinek megfelelően időközben változhatnak.

Költséghatékony, mert azt a szükséges többletidő és költségráfordítást, amely arra szolgál, hogy Ügyfelünk cégét megismerjük az egy éves vagy meghosszabbítás esetén több éves együttműködés során, szétporlasztjuk, szemben az egyedi megbízásokkal, amelyekben a cégmegismerési, adatgyűjtési időszak is benne foglaltatik a szolgáltatási díjban.

Költségkímélő, mert a szerződés aláírását követően cégünk munkatársa(i) a társaság megismerése után kidolgozza azokat a feladatokat, amellyel az Ügyfelünk megbízott bennünket, annak bevezetésében segítséget nyújtunk, s ennek előnyeit az év további részében a Megbízónk élvezi. Tehát egy jelentős munkameghitelezést nyújtunk, melynek ellenértékét havi részletekben fizeti.

Előre tervezhető, mert tudjuk, Ügyfelünknek kiszámítható, a cég likviditását kis tételekben egyenletesen terhelő költségekre van szüksége.


Mire lehet átalánydíjas szerződést kötni?

Természetesen minden szolgáltatásunkra, melyeket megnevezünk, vagy ebbe a vállalat gazdaságtan fogalomkörbe beleillik. Ügyfeleink általában egy szolgáltatásmixet kérnek, melynek összetételét és óraszámát is önök határozzák meg.
Hogyan történik az átalánydíjas szerződés óraszámának elszámolása?

Minden ügyfelünknek egy munkalapot nyitunk. Ezen feltüntetjük, mikor, mit, milyen óraszámban nyújtottunk Önöknek. Ezt bizonyos időnként egyeztetjük önökkel.

Szakmai szempontból 3 óradíj fokozatot különböztetünk meg.
– Junior: ½ óra senior óradíj. Adatgyűjtés, iratkezelés, szükséges adminisztrációs munka
– Senior: 1 óra elemzés, szükséges szakmai munka
– Extra: 2-szeres senior óradíj. kiemelt tanácsadás. Ebben olyan elemek tartoznak, amelynek hatása a partner cég jövőbeni gazdálkodására igen jelentős hatással vannak.

A szerződésben mindig a senior óradíjat határozzuk meg, Ha a szerződés lejárta előtt az Ügyfél felhasználja a szerződésben rögzített időkeretet, az alábbiakat választhatja belátása és igénye szerint.

1. nem kér többletidőt, illetve szolgáltatást a szerződés lejártáig. Ebben az esetben az év hátralevő részére fizeti havonta az aktuális részleteket.
2. További szolgáltatásigénye van, melyre időkeretet kér egyedi megállapodás alapján.

Hogyan tudunk Skype-on konzultálni?

A szolgáltatásunkat Ügyfeleink érdekében dolgoztuk ki, azért, hogy ne kelljen sokszor 100-200 km-t utazniuk azért, hogy egy megadott időpontban felkeressenek bennünket.
Ezzel a szolgáltatásunkkal ügyfeleinknek időt, pénz fáradságot takarítunk meg.

23 éves ebben a tevékenységben szerzett tapasztalatunk alapján sok esetben szembesültünk azzal, hogy a költségmentes konzultációk során már kérdéseinkkel is milliókat takarítottunk meg, vagy éppen kerestünk Ügyfeleinknek.
Ezért a kényelmi szolgáltatásokért cserébe az alábbi használati módszertant dolgoztuk ki.

Aki úgy gondolja, hogy problémái, elvégzendő feladatai vannak, de nem tudja, mi lenne az optimális megoldás, vagy olyan kérdések merülnek fel, amelyekre választ szeretne, első lépésként az itt megadott szempontok alapján egy letétet kell átutalnia az alábbi letéti számlánkra.

Számlaszám
Különösen ajánljuk az előzetes konzultációt cégalapítás előtt. Ahogy a költő mondta:
„Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez”, ez az intelem a vállalkozni szándékozóra is igaz. A cégvezetőnk 35 éves ez irányú tapasztalatával nagy valószínűséggel igen hasznos instrukciókat tud adni arra vonatkozóan, hogy egyáltalán érdemes-e belefogni a konkrét vállalkozásba és ha igen, akkor hogyan, ha nem, akkor miért nem.
Ezzel a kis költséggel vagy sok későbbi kellemetlenségtől és veszteségtől tudjuk a kezdő vállalkozót megkímélni, vagy tanácsainkkal lendületet tudunk adni a reményteljes vállalkozásoknak.

Leendő Ügyfelünk eldönti, milyen összegű kauciót szeretne befizetni.

A kaució lehet 20000 Ft, ha úgy tervezi, hogy legfeljebb 2-4 alkalom elég lesz e szolgáltatás igénybevételére.

50000 Ft
100000 Ft
200000 Ft
A nagyobb kaució értelemszerűen ennél belátható időn belül többszöri tervezett igénybevételt jelent.
Ennek eldöntését önre bízzuk. A nagyobb kaució a többszöri igénybevétel ez esetben is relatív költségcsökkentést jelent, hiszen a harmadik, ötödik, stb. találkozó során egyre jobban megismerjük az ügyfelet egyre kevesebb olyan kérdésünk lesz, amely a partner, vagy cég megismerését szolgálja és a konkrét ügyet rövidebb idő alatt tudjuk megbeszélni.

Ha a kaució megérkezett, Ügyfelünk kér egy időpontot e mailben, amikor szeretne hívni. Megköszönjük, ha megadja a megkeresés tárgyát, vagy röviden leírja a problémáját.
Ha a kért az időpontban szakemberünk szabad, visszaigazoljuk, ha nem, javasolunk más időpontokat a megadott közelében.

Hogyan történik a konzultáció?

A skype alapdíjunk 5000 Ft/óra nettó.
Most a bevezető időszakban csak 3000 Ft/óra nettó.
Az előre leegyeztetett időpontban ügyfelünk hív bennünket.
Az első megbeszélés előtt javasoljuk, készüljenek fel a honlapunkon leírtakból, szolgáltatásainkból, lehetőségekből, ezzel is minél korábban a tényleges problémára, a megbeszélés tárgyára összpontosíthatunk.

Hogyan megy ez a gyakorlatban?

Ügyfelünk elmondja, amit szeretne közölni, természetesen a mi részünkről jelen lévő munkatársunk közbe kérdezhet, s megpróbál mielőbb képbe kerülni az adott témában.
Ha úgy látja, hogy tud olyan javaslatokat, tanácsokat adni, megoldást javasolni, amely az ügyfél számára hasznos és előnyös, akkor ezt megteszi. Ha nem, akkor ezt nyíltan közli, hogy feleslegesen ne rabolja az ügyfél idejét és pénzét. Ha igen, a végén kikéri az ügyfél véleményét, hogy a nyújtott szolgáltatásokkal elégedett-e. Megbeszélik, hogy mi legyen a továbbiakban és a tanácsadó megkérdezi, hogy elfogadja-e az ügyfél az x Ft tiszteletdíjat. Ha elfogadja, kérünk róla egy ügyfél e mail címéről jövő email visszaigazolást, melynek formanyomtatványát elküldjük.

A kaucióból fel nem használt összeg természetesen az ügyfelünk kérésére visszajár.

Interim management

Kis és középvállalkozásoknál bármikor előfordulhat, hogy a cégvezető bármilyen módon akadályoztatva van a cég vezetésében. Az is előfordul, hogy a cégvezető kiesése miatt nincs, aki szakszerűen tovább tudja vinni az ügyeket. Ilyen esetben egy időszakos menedzser segíthet abban, hogy a cég átvészelje a nehéz időket.

Bízza profikra üzleti terve elkészítését!

Egy vállalkozás indításához, illetve fenntartásához sok minden szükséges. A megfelelő szakértelem, tőke, üzleti érzék, illetve egy kevés szerencse mind alapfeltétel, ha azt szeretnénk, hogy vállalkozásunk hosszú távon is sikeres legyen.

Ahhoz, hogy képesek legyünk előre gondolkodni, mindenképpen szükséges egy üzleti terv, mely garantálhatja a vállalkozás növekedését, illetve biztonságos fenntartását. A profi üzleti terv készítéshez viszont nem elég egy jó vállalkozói véna, ehhez szükséges minden olyan befolyásoló tényező ismerete, mely hatással lehet vállalkozásunkra. Ezek lehetnek az aktuális piaci viszonyok, a termelés és várható eladás mértékének meghatározása és minden olyan tényező, ami egy kicsit is befolyásolja vállalkozásunk működését vagy profitálását.

Amennyiben nem vagyunk piackutatók vagy gazdasági szakemberek, mindenképpen érdemes olyan szakemberek segítségét igénybe venni, akik tapasztalatuknak és hozzáértésüknek köszönhetően megbízható üzleti tervet tudnak készíteni vállalkozásunk számára.

Üzleti terv készítéshez válassza Ön is cégünket! Több évtizedes szakmai tapasztalatunknak köszönhetően teljes mértékben az Ön igényeire szabott üzleti tervet készítünk, hogy vállalkozásából a maximumot hozhassa ki!

Maradjon versenyképes!

Magától értetődő, hogy mindenki szeretné cégéből a maximumot kihozni, illetve versenyképes szolgáltatást nyújtani a meglévő és új ügyfeleinek egyaránt. Felmerül a kérdés, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy minden lehetőséget kiaknázunk vállalkozásunkkal kapcsolatban.

A kihasználtság és kiaknázottság pontos mértékének meghatározásához sokszor kevés a saját rálátásunk, mivel nem biztos, hogy képesek vagyunk szubjektív véleményt alkotni. A szakszerű cégértékelés és reorganizáció folyamata komoly szakértelmet igényel, ezért a legjobb, amit tehetünk, ha egy külsős, szakértőkből álló céget bízunk meg ennek elvégzésével.

A cégértékelés során a szakember kiértékeli a cég piaci viszonyokhoz és saját kapacitásához mért teljesítményét, ezt követően meghatározza, hogy ezek alapján mennyire képes a hatékony termelésre. Amennyiben szükséges és igényeljük, reorganizációsfolyamat során javaslatot tesz azon változtatások alkalmazására, melyek szükségesek vagy javasoltak a cég hatékonyabb működésének elérésében.

Ha szeretné cégértékelését és az ezt követő reorganizációt profi kezekre bízni, akkor a Finanz Holding Zrt. kiváló választás az Ön számára! A vállalkozások területén felmutatott több évtizedes szakmai tapasztalatunknak köszönhetően garantáltan hatékonyabbá tesszük cégét!

Cégátvilágítással a fejlődésért!

Minden cég életében vannak olyan időszakok, amikor érezhetően megtorpan a fejlődés, és a projektek nem haladnak előre. Ilyenkor megesik, hogy az erőfeszítéseknek nincsen eredménye, és csak egy megoldás marad: külsős szakember profi segítségére van szükség.

A cégátvilágítás folyamata során cégünk egy szakemberekből álló csapat közreműködésével képes rámutatni az adott vállalkozás gyengeségeire, és a megfelelő javaslatokkal orvosolni azokat. A cégátvilágítás során tulajdonképpen egy mindenre kiterjedő kockázatelemzést végzünk, amely a piaci menedzsmenttől a pénzügyi és számviteli adatokon át a jogi területekig mindenre kiterjed. Az értékelés végén mindig rámutatunk a szükséges változtatások meghozására, amelyekre azért van szükség, hogy az adott vállalkozás fennmaradhasson és tovább fejlődhessen. A jövőbeni sikerek érdekében érdemes megfogadni szakembereink tanácsait és a problémákat ezek mentén felszámolni. A cég ügyei ennek köszönhetően átláthatóbbak lesznek, az ügymenet gördülékenyebb, maga a cég pedig sikeresebb.

Forduljon hozzánk, ha cégátvilágításra van szüksége, és mi kihozzuk a legjobbat az Ön vállalkozásából is!

Likviditásmenedzsment az átgondolt pénzügyekért!

Profi segítségre van szüksége pénzügyei menedzseléséhez? Forduljon hozzánk bizalommal, és vegye igénybe szakembereink tudását annak érdekében, hogy cége pénzügyeit hatékonyabban tudja kezelni!

A likviditásmenedzsment segítségével az Ön pénzügyei is átláthatóbbak, könnyen kezelhetőbbek lesznek. Ezzel a módszerrel olyan komplex tervet dolgozunk ki, és adunk át Önnek, amivel hosszú távon is biztos kézben tudja tartani a pénzügyeit. A vállalkozás zavartalan működésének egyik alapja a pénz folyamatos áramlása. Ennek biztosításához szükség van egy olyan gondosan megtervezett és átfogó tervre, ami biztosítja, hogy a vállalkozás minden körülmények között fizetőképes legyen. A készpénzhiány ugyanúgy hátráltatja az előrehaladást, mint a kihasználatlan pénzkészletek.

A végleges eredmények meghozásához szükség van egy átfogó vizsgálatra, melynek során feltérképezik a vállalkozás várható kiadásait, bevételeit, illetve a kiadásokhoz szükséges pénzösszegeket. A hatékony likviditásmenedzsment képes elérni, hogy mindig minden kiadásra legyen elkülönített pénzösszeg.

Keressen minket, ha cégének hatékony likviditásmenedzsmentre van szüksége, és vegye igénybe szakértelmünket pénzügyei megtervezésében is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás